Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok,  teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel,  igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.  Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is:  egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség,  egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben.  A kegyelem pedig mindegyikünknek a Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott.  Ezért mondja az Írás: „Felment a magasságba, foglyokat vitt magával, ajándékot adott az embereknek.”  Az pedig, hogy „felment”, mi mást jelent, mint azt, hogy le is szállt erre a földre.  Aki leszállt, az „fel is ment”, feljebb minden égnél, hogy betöltse a mindenséget.  És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul,  hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére,  míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra,  hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától;  hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus.  Az egész test pedig az ő hatására egybeilleszkedve és összefogva, a különféle kapcsolatok segítségével, és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben.

Krisztus gyülekezetépítő, gyülekezeti szerkezetet alakító munkája tárul elénk az igében. Megérthetjük: az Úr képesíti a tanítványokat különféle gyülekezetépítő feladatkörökre: a „küldött”, akit ő isteni céllal küld a gyülekezethez, a „próféta”, aki az ige rendíthetetlen hirdetője, az „evangélista”, akit a nem hívőkért küld, a „pásztor”, aki gondozza, ápolja, terelgeti a nyájat, és a „tanító”, akit arra képesített, hogy istenismeretben jártassá tegye az Úr né­pét. Ők a gyülekezet oszlopai, akik társaik különféle szolgálatokra történő felkészítését végzik, hogy krisztusi természetűvé formálódjon a gyülekezet. Ők azok a Szentlélek által irányított eszközök, akik egy-egy helyi gyülekezet arculatát, szolgálati sajátosságát hivatottak alakítani, úgy, amint az Úr tervében ez szerepel. Ha munkájukat jól végzik, és elfogadják a munkájukat, maga a gyülekezet lesz a nyertes, mert az ígéret szerint olyan összecsiszolódás és egymáshoz igazodás következik el, mely – ha­sonlóan egy jól összecsiszolódott kézilabdacsapathoz – a nyertesek sorába lép. Fontos tehát, hogy felismerje egyén és közösség, kit mire rendelt el az Úr, és a kirendelt szolgálattevőket ne gáncsoskodás és szándékuk folytonos vitatása korlátozza, hanem dinamikus élet jellemezze. Az Írás mondja: „Bízzatok vezetőitekben, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak lelketekre úgy, mint akik erről számot is adnak. Hadd tegyék ezt örömmel és ne sóhajtozva, mert ez nem válnék javatokra.” (Zsid 13,17) /LT/

Minden embernek kell legyen egy feladata ebben az életben – kötelességen belül, vagy azon felül is talán –, mert különben nem lenne értelme annak, hogy él. Az emberi világ több kell legyen, mint egy bonyolult szerkezetű gép, melyben minden ember egy fogaskerék szerepét tölti be... Minden embernek kell legyen egy feladata, egy titkos küldetése, mely Istentől való. (Wass Albert)