De azok, akik ragaszkodnak Istenükhöz, bátor tetteket visznek véghez. (Dán 11,32b)

Pál írja: Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig elõttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé. (Fil 3,13-14)

Olvasmányok: Jn 19,9-16a és 1Krón 15,1-16.25-29

Augusztus 22.
A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: "Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni! Könnyebb a tevének a tû fokán átmenni, mint gazdagnak az Isten országába bejutni." Õk még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás közt: "Akkor ki üdvözülhet?" Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: "Az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert az Istennek minden lehetséges." (Mk 10,24-27)

Jézus egymás után három jelzõt is használ a gazdagok üdvösségre jutásával kapcsolatosan: nehéz, lehetetlen, lehetséges.
Nehéz bejutniuk, mert a tehetõs ember szeret mindent megfizetni. A gazdag senkire sincs rászorulva! Talán még bosszantó is számukra: ingyen, kegyelembõl, hit által, a Krisztusért bocsát meg az Isten, s engedi be a bûnösöket országába. "Az nem lehet valódi és értékes, ami olcsó, hát még ami ingyen van!" - gondolják azok, akik mindenbõl a tartósat, az értékeset, sõt a legdrágábbat vásárolják.
Nehéz bejutniuk, s itt már gondoljunk magunkra is: nehéz bejutnunk az Isten országába, mert a bejutáskor mindenkinek át kell mennie a "tû fokán". A jeruzsálemi várfal legszûkebb kapuját hívták így, melyen két ember egyszerre nem is tudott áthaladni. Ahhoz, hogy egy teve átjuthasson, le kellett térdelnie, a terhet is le kellett venni róla, s csak "térden" csúszva tudott bejutni a városba.
Nem szabad megsértõdnünk a hasonlaton. Ha a gazda késõn érkezett a várfalhoz, s már csak ez a kapu volt nyitva, le kellett vennie a tevérõl a csomagokat. Mi sem tudunk átjutni a "tû fokán", ha körömszakadtáig ragaszkodunk mindahhoz, ami a mienk. S rendszerint nem is tudjuk lepakolni magunkról: "az embereknek ez lehetetlen!" Ragaszkodunk mindenhez, amit összekuporgattunk, ami a szívünkhöz nõtt. Olykor - mint Jézus korában a farizeusok - nyilvánosan jótékonykodunk. Csakhogy az Isten nem azt nézi, mennyit adunk, hanem azt, mennyit tartunk meg magunknak. Figyeli is, mivel indokoljuk, miért jár nekünk mindenbõl szebb, több és jobb, mint másnak.
A "tû fokát" az Isten megváltó szeretete õrzi. Ezzel a szeretettel és irgalommal találkozva egyszer csak lecsúszik a hátunkról és kiesik a kezünkbõl az, ami eddig a legfontosabb volt. S így ami az embereknek lehetetlen volt, az Istennek lehetséges! És megformálódik imádságunk: Uram, mindenem a tied. Rendelkezz velem!

Uram!
Amikor kegyelmeddel találkoztam, egyszerre új értékrend alakult ki életemben. Ebben te vagy elsõ, szolgálatod és követésed mindennél fontosabb. Erõm, tehetségem és önmagam a tied. Mindenem a tied! Rendelkezz velem! Ámen.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.