Nem megy le többé napod, és holdad nem fogy el. Az Úr lesz örök világosságod. (Ézs 60,20)

Hiszen valamennyien a világosság... fiai vagytok. (1Thessz 5,5)

Olvasmányok: Fil 2,12-18 és Jn 10,31-42

Augusztus 16.
Akkor mondta el Isten mindezeket az igéket: "Én, az Úr, vagyok a te Istened [...]. Ne legyen más istened rajtam kívül!" (2Móz 20,1-3)

Primitív népeknek, a "pogányoknak" is van elképzelésük az Istenrõl. Hiszen az az ember, aki megpróbált a "ki vagyok én?" kérdésre válaszolni, azonnal szembetalálkozott egy másikkal: "Ki akarta, hogy legyek? Mi a célja velem?"
Mi, Isten ószövetségi és újszövetségi népe kivételezett helyzetben vagyunk. Sok néma bálvánnyal s kitalált istennel szemben a mi Istenünk megszólal. Bemutatkozik: "Én, az Úr, vagyok a te Istened [...]." A világot teremtõ Úr hajol le hozzánk, Istenünkké lesz. Gondunkat viseli, mint a leghûségesebb Atya. Éppen ezért ez a mondat, a Tízparancsolat bevezetése nem is parancsolat. Az Ószövetség egyik legszebb evangéliumi kijelentése arról, hogy az Úr a mi Istenünk!
Magától értõdõen következik ebbõl az elsõ parancsolat: "Ne legyen más istened [...]!" A mózesi törvény - és nyomában az ortodox és a református egyház - bõvebben fogalmaz, tiltja a különféle istenszobrok készítését, és folytatja: "Ne imádd, és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltõn szeretõ Isten vagyok!" (20,5) Ez a féltõ szeretet más, mint a féltékenység. Inkább kizárólagosságról van itt szó. Így szeret minket az Úr. Luther a Kis kátéban fontosnak tartja szeretetének viszonzását, s ezért így magyarázza: "Mindennél jobban kell Istent félnünk, szeretnünk és benne bíznunk."
Ezzel a parancsolattal Isten ki akarja rekeszteni életünkbõl az idegen isteneket. Például önmagunkat, a mindennél és mindenkinél fontosabb "ént". Vagy embereket, akiket istenítve az élõ Isten elé helyezünk. S hány és hány ember bízik az Istennél jobban földi javakban, pénzben és vagyonban! Ha semmije sincs, akkor is a pénztõl várja boldogságát, s ha már összegyûjtött valamennyit, sohasem elégszik meg azzal, amije van. Foglyává lesz. Semmi és senki ne legyen nagyobb úr életünkben, mint az élõ Isten!
Jó példák segítenek a parancsolat megtartásában. József jobban félte az Urat, mint az embereket, ezért nem engedett a csábításnak. Ábrahám jobban szeretette az Istent, mint hazáját, és elindult Isten szavára. Jób mindenét elveszítette, bizalma mégis megmaradt Ura iránt. Rajtuk kívül mégis elsõsorban Jézusra kell figyelnünk, aki a kereszten így imádkozott: "Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!" (Lk 23,46)

Uram! Istenem!
Te lehajolsz hozzám, hogy Istenem légy. Üdvösségemet munkálod, és gondomat viseled: mindent megadsz nekem a Krisztusban. Méltán követeled, hogy ne legyen más Istenem. Szeretnélek félni, csak téged szeretni és csak benned bízni. Ámen.