Jézus megkeresztelkedése után ezt olvassuk: „Történt, hogy amikor… imádkozott, megnyílt az ég, leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott a mennyből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm” (Lukács 3:21–22 RÚF). Jézus mennybemenetele után a tanítványok „valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban” (ApCsel 1:14), és „megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét” (ApCsel 4:31). Jól jegyezd meg, az imádság néha kemény munka, de a legnagyobb jutalmat azok a pillanatok hozzák, melyeket térden állva töltünk. Isten az imádságot használja olyan dolgok elvégzésére, melyek sehogy másként nem történnének meg. Henry Blackaby mondta: „Amikor imádkozunk, figyelmünk Istenre irányul, és fogékonyabbak leszünk arra, hogy életünket összhangba hozzuk akaratával. Nem fog felruházni minket az ő erejével, miközben épp a következő találkozónkra rohanunk! Lelke nem fog megerősíteni minket, ha elfelejtjük, mit mond nekünk. Isten teljes figyelmünket igényli… Jézus azt mondta tanítványainak, »hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk« (Lukács 18:1). Ha elkötelezed magad a kitartó imádságra… akkor Isten munkálkodni fog az életedben, ahogy Jézus életében és a tanítványok életében is munkálkodott… Nem a hívek buzgó imádsága késztette a Szentlelket, hogy pünkösdkor leszálljon rájuk. Az imádság őket juttatta el odáig, hogy készek voltak részt venni abban a hatalmas munkában, amit Isten már eltervezett.” A Bibliában azt olvassuk, hogy Jézus „nagyon korán, a hajnali szürkületkor felkelt, kiment, elment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott” (Márk 1:35). Mielőtt tanítványait kiválasztotta „imádkozva virrasztotta át az éjszakát” (Lukács 6:12). Ha Jézusnak egy egész éjszaka kellett, hogy megértse az Atya akaratát, akkor miből gondolod, hogy neked elég néhány sietős perc?