Áldjátok Istent a gyülekezetekben! (Zsolt 68,27)

Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték az Istent. (ApCsel 2,46-47)

Olvasmányok: 2Móz 23,10-16 és Jel 16,1-9

November 3.
"Mondd meg tehát nekünk, mi a véleményed: szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?" Jézus felismerve gonoszságukat, így szólt: "Mit kísértetek engem, képmutatók? Mutassatok nekem egy adópénzt!" Azok odavittek neki egy dénárt. Jézus megkérdezte tõlük: "Kié ez a kép és ez a felirat?" "A császáré" - felelték. Jézus erre kijelentette: "Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené." Amikor ezt meghallották, elcsodálkoztak, otthagyták õt, és eltávoztak. (Mt 22,17-22)

Jézus az egymással összefogott ellenfelek, a farizeusok és a Heródes-pártiak beugrató kérdésére tökéletes választ adott, ezzel kivívta ellenfeleinek elismerését is.
Ha csupán "igennel" válaszol, árulónak bélyegezték volna. Íme, õ nem lehet a Messiás, hiszen megalkuvó! Elismeri azt a felsõbbséget, amely önmaga felett nem ismeri el Izráel Istenét!
Ha a kérdezõk szíve szerint "nemet" mond, bevádolták volna õt a hatóságnál. Egyik ellenfelüket intézték volna el a másikkal. Így szorították sarokba késõbb Pilátust is: "Ha ezt [Jézust] szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja [...]" (Jn 19,12) - kiáltották azok, akik pedig kifejezett ellenségei voltak a császárnak.
Jézus válasza az élet jó rendjének alapjairól szól: a császárt tisztelnünk kell, az állam rendjét el kell fogadnunk. Mindaddig kötelesek vagyunk a törvényeket tisztelni, törvénykövetõ módon engedelmeskedni, amíg felsõbbségünk nem akarja megkötni lelkiismeretüket. A római császárkultusz azonban túlment ezen a határon, elõírta a magát istenként hirdetõ császár vallásos tiszteletét. A mögöttünk álló évtizedek totális államai is beleszóltak az élet legbelsõbb dolgaiba: kit kell szeretnünk, kit kell gyûlölnünk. Jézus szerint ez már túl van kötelezettségeinken. Tisztelnünk kell a felsõbbséget, de nem imádnunk. Imádkoznunk kell értük, de nem jár nekik isteni tekintély, abszolút tisztelet. Ha ezt várják el, akkor Péter apostolra kell figyelnünk: "Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek." (ApCsel 5,29)
A császár hatalma addig terjed, ameddig az általa veretett pénzt elfogadják. Jézus szerint Isten hatalmának, az õ uralmának pedig nincs határa. Szeretnünk kell hát õt mindennél jobban, teljes szívünkbõl, teljes lelkünkbõl és teljes elménkbõl (Mt 19,37). Ne tagadjuk meg tõle, vagy ne tartsuk vissza, amit õ kér tõlünk! Hiszen mindenünk az övé!

Uram!
Ne engedd, hogy bárkit vagy bármit nagyobbnak higgyek nálad. Ne engedd, hogy bárkit vagy bármit jobban tiszteljek nálad. Segíts, hogy minden tiszteletet megadjak neked, hiszen egyedül téged illet a dicséret, dicsõség és hálaadás. Ámen.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.