Az Úrhoz menekülök. Hogyan mondhatjátok nekem: Menekülj a hegyre, mint a madár?! (Zsolt 11,1)

Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. (Zsid 10,35)

Olvasmányok: Préd 12,1-7(8) és Jel 14,6-13

Október 29.
"Amikor szolgatársai látták, hogy mi történt, nagyon felháborodtak. Elmentek és jelentették uruknak mindazt, ami történt. Akkor magához hívatta õt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna-e neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad? Ekkor haragra lobbant ura, és átadta õt a hóhéroknak, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozást. Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekbõl meg nem bocsátotok, mindenki az õ atyjafiának." (Mt 18,31-35)

A példázatban szereplõ történetet többször eljátszottuk hittanos gyerekekkel. Az egyik szívesen vállalta az úr szerepét, a másik volt az adós szolga. Neki a fojtogatást, a börtönbüntetés kiszabását nem is kellett elmagyarázni. Voltak foglárok is, akik diadalmasan vitték a második szolgát a börtönbe. Egy alkalommal azt javasoltam: "Most játsszátok el másként!" Nem értették. "Úgy, hogy nemcsak az úr, de az elsõ szolga is elengedi az adósságot." "Hát akkor már nincs a történetben semmi érdekes!" - ment el a kedvük a színjátszástól.
Nemcsak ez a példázat, de számos neves színpadi dráma sem lenne érdekes többé, ha "befejezõdne a felénél", ha a megsértett nem ütne vissza, az igazságtalanul elítélt nem forralna bosszút. A történet mindig azzal "kezdõdik", hogy valaki visszaüt, s ha nem ütne vissza, ha megbocsátana, a színpadi szerzõk elveszítenék kenyerüket. Nem tudnák folytatni, mert "boldog népeknek nincs történetük".
Jézus példázata folytatódik, elsõsorban a szolga számára. A történteket haragra gerjedt szolgatársak jelentették uruknak. Ezen ne csodálkozzunk! Kívülállók számára éppen az a felháborító, ha mi, Krisztust követõk szépen tudunk beszélni a szeretetrõl, csak éppen nem gyakoroljuk, ha a megbocsátásról prédikálunk, s ugyanakkor gyûlölködünk. Magától értetõdõ, hogy az átlagnál magasabb rendû erkölcsiséget hirdetõ életét bárki Krisztus mércéje szerint kéri számon.
Az úr haragja most már csillapíthatatlan. Gonosznak nevezi kérlelhetetlen szolgáját, feltett kérdésére már nem is vár választ. A szolgát most már visszavonhatatlanul oda küldi, ahová az küldte társát. Ott kell maradnia, amíg minden tartozását vissza nem fizeti.
Ám mibõl tudnánk fizetni akár csak néhány részletet is adósságunkból? Kifizethetõ-e az életünk az élet Urának? Kifizethetõ-e az élet hosszú során át kapott szeretet annak, aki maga a Szeretet? Kifizethetõ-e tengernyi bûnünk terhe annak, aki életét adta értünk? Nem, semmiképpen sem! Isten adósainak "börtönét" csak az kerülheti el, aki az Isten kegyelmét feltétel nélküli megbocsátással adja tovább.

Uram!
Napról napra átélhettem a tõled kapott bûnbocsánat örömét. Segíts megtapasztalnom a megbocsátás örömét is. Ámen.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.