A fiú tiszteli atyját... Ha én atya vagyok, miért nem tisztelnek? - mondja a Seregek Ura. (Mal 1,6)

Minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsõségére. (Fil 2,11)

Olvasmányok: Lk 10,1-9(10-15)16 és 1Móz 31,33-54

 

Lelki útravaló a mai napra

Június 8.

"...és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsõségére." (Fil 2,11)

Kegyelem elõtte leborulniGyülekezetünkben minden vasárnap ünnepeljük az Úr szent vacsoráját. Nem mindig volt így Budahegyvidéken, és amikor a gyülekezet vezetõsége emellett döntött, voltak olyanok, akik féltek attól, vajon nem veszíti-e el igazi ünnepi jellegét ez a szentség, ha ilyen gyakran ünnepeljük. Évek teltek el, mire általánossá vált az az álláspont, hogy a közösség egésze a lehetõséget látta meg az úrvacsoravétel vasárnapi alkalmaiban. Szolgálatom legszebb pillanatai jelennek meg szemem elõtt: amikor imára kulcsolt kezû embereket látok magam elõtt, akik várakozással a szívükben készülnek a Krisztussal való találkozásra. Látom rajtuk, hogy vágynak arra, hogy odatérdeljenek az oltárhoz, hogy amíg magukhoz veszik az Úr testét és vérét, elcsendesedhessenek, és így éljék át a vele való találkozás ünnepét. Szükségük van arra, hogy odaborulhassanak eléje, hogy még testhelyzetükkel is megvallhassák, hogy õt tartják Uruknak. Mert amikor a hívõ ember Pál apostollal együtt ki tudja mondani ennek az õsi Krisztus-himnusznak ezeket a sorait, és teljes lényével azonosulni is tud azokkal, megtapasztalja, hogy minden a helyére kerül benne és körülötte. Kegyelmi állapot, amikor így tudunk elé borulni. Ugyanezt fejezi ennek a Krisztus-dicséretnek az elõzõ mondata is: "hogy Jézus nevére minden minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké" (Fil 2,10).
Jézusnak nincs szüksége a mi hódolatunkra, õt nem vezérli semmilyen titkos érdek arra, hogy magának rajongótábort gyûjtsön. Jézus dicséretére nekünk magunknak van szükségünk, hogy Isten jóságos akarta végbemenjen bennünk. Ugyanis ha õt Urunknak valljuk, ha a térdünket már meghajtottuk elõtte, az azt jelenti, hogy az övéi vagyunk. Már nem vagyunk elveszettek, mert õ megtalált minket. Már nem Isten nélkül élõ, hamis bálványoknak hódoló "pogányok" vagyunk, hanem az õ megváltott gyermekei, akik õt imádják. Kegyelmi állapot, hogy elõtte térdet hajthatunk, hogy szánk az õ dicséretét zengheti.

 

 

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk az Északi Egyházkerület lelkészei által szerkesztett IgeIdő c. kötetből való.