Ha apám, anyám elhagyna is, az Úr magához fogad engem. (Zsolt 27,10)

Jézus Krisztus mondja: Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. (Mt 28,20b)

Olvasmányok: Róm 15,14-21 és Péld 7,1-27

Május 6.

"...íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig." (Mt 28,20)

Amikor kisfiammal, Mátéval a játszótéren játszom, sokszor élem át, mit is jelent ez a három szó: "úgy tett, mintha". Mert õ bizony sokszor úgy tesz, mintha le akarna esni a csúszdáról, mintha nem azt tervezné ezredszerre is, hogy ugyanazt a homokozóvödröt megtölti, mintha soha többé nem szándékozna berohanni a nagy kosaras fiúk közé, sõt mintha nem is szeretne már többet maradni játszani, játszózni, aztán mégis mindig akar, tervezi, megteszi, szándékozik, szeretne, akar.
Olyan szép pillanat, amikor az ember ezekbõl a kis, apró mozzanatokból, mozdulatokból felismeri, hogy mi, fölnõttek éppen ugyanezt csináljuk, csak éppen ellenkezõ elõjellel. Tudatosan, tudattalanul? Hol így, hol úgy. Igen, úgy teszünk, mintha, de aztán mégsem. Mintha odafigyelnénk a másikra, de nem. Mintha õszinték lennénk végre, de nem. Mintha lenne végre életcélunk, de nem. Mintha megértettük volna az Isten országának játékszabályait, de nem. Mintha minden rendben volna bennünk és körülöttünk, de mégsem. Igazából nem.
A "mintha" életérzése mintha egyre inkább tapadna hozzánk. Mintha valami jó kis stratégia lenne az õszinte szembesülés helyett. Azt veszem észre sokszor magamon, barátaimon, ismerõseimen, mintha egyre többször menekülnénk ebbe. Mintha a mintha jó kis alibi lenne...
A tavalyi húsvéti idõszakig nem tûnt fel nekem az emmausi történetben ez a szó: mintha. Eddig úgy olvastam, mintha ott se lett volna, mondhatnám stílusosan. De tavaly belém hasított ez a "jézusi mintha": "Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Õ azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok unszolták és kérték: Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már! Bement hát, hogy velük maradjon." (Lk 24,28-29) Ijesztõ. Igen, emlékszem, bevallom: megijedtem. Eljátszottam a gondolattal: mi lett volna, ha továbbmegy? Mi lett volna, ha nem marad az övéivel?
Mi lett volna, ha úgy büntet, hogy eltûnik, hogy továbbmegy, és vége? Gondolhatta volna, hogy "ezek után nincs több esély", hogy "szép volt, jó, volt, köszönöm, ennyi". De nem tette. Kérték, maradjon, és maradt. Fantasztikus esély, fantasztikus szeretet ez. Az Örökkévaló nem hagy ott az út szélén, nem hagy el, hanem ha kérjük, velünk marad. Jézusban. A Krisztusban. A Feltámadottban. Aki mennybe ment, de megígérte: "veletek vagyok". Ha... Ha kérjük. Kérjük! Ma is! És bizonyosak lehetünk abban, hogy õ nemcsak úgy tesz, mintha maradna, hanem valóban marad. És akkor felszabadultan kiálthatjuk az égbe fel: "Nem ijesztõ többé a mintha!"

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk az Északi Egyházkerület lelkészei által szerkesztett IgeIdő c. kötetből való.