Ehettek majd jóllakásig, és dicséritek az Úrnak, Isteneteknek a nevét. (Jóel 2,26a)

[Isten] nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevõtök volt, a mennybõl esõt adott nektek és termést hozó idõket, bõven adott nektek eledelt és szívbéli örömet. (ApCsel 14,17)

Olvasmányok: Lk 19,36-40 és Péld 6,12-19

Május 5.

"[Az élõ Isten] nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevõtök volt, a mennybõl esõt adott nektek és termést hozó idõket, bõven adott nektek eledelt és szívbéli örömet." (ApCsel 14,17)

Egyik beszélgetõkörünket nagyon megmozgatta egy különleges feladat. Mindenki hozott magával egy hátizsákot, tele különféle tárgyakkal. A zsákot otthon kellett megtölteni úgy, hogy minden belekerülõ tárgy jelképezzen egy múltban megtörtént eseményt, emléket, kapcsolatot, ami hatással volt a tarisznya gazdájára. A 13 fõs csoportban három napon keresztül pakoltuk ki a zsákokat. Döbbenetes volt szembesülni a számtalan tárggyal, amelyek teljesen megtöltötték a termet. Minden tárgy egy emlék, történés, kapcsolat, öröm vagy fájdalom, terhek és lehetõségek, krízisek és fellélegzések.
Az elsõ napon a figyelem fókusza szorosan a kapott feladatra, a tárgyra és a hozzá kapcsolódó témára koncentrált. Ahogy telt az idõ, egyre inkább kinyílt mindenki mögött egy addig láthatatlan, mögöttes világ. Különleges tapasztalattá vált, hogy a történések, az események, amelyek annyira be tudják szûkíteni a látásunkat, gondolkodásunkat, valamiként mégiscsak irányt is jelölnek. Ahogy a befejezõ napon ránéztünk a kipakolt, mások elé odatett életünkre, különös közös érzés kerített minket hatalmába. Valaki ott volt, ott van mindenünk mögött. Kíséri a napjainkat, éveinket, életünket. Idõnként ránézünk, idõnként kapcsolatba lépünk vele, vagy éppen úgy érezzük, hogy mindez fordítva történik. Mégis a sok kis tárgy, az életünk kiszórt darabkái valamiként egy nagy terv részeként váltak láthatóvá. Az életünkkel, hátizsákunkkal való közös szembenézés azt a közös tapasztalatot eredményezte számunkra, hogy akárhogy is éltük meg addigi életünket, Isten hordozott bennünket. Minden, ami történt velünk, az õ jelenlétében életté vált a számunkra. Boldogan köszöntünk el egymástól, pedig látszólag semmi sem változott - vagy mégis minden?

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk az Északi Egyházkerület lelkészei által szerkesztett IgeIdő c. kötetből való.