De én hiszem, hogy még meglátom az Úr jóságát az élõk földjén. (Zsolt 27,13)

Jézus így imádkozott: Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsõségemet. (Jn 17,24)

Olvasmányok: 2Kor 5,11-18 és Péld 3,13-26

Április 28.

"Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsõségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete elõtt." (Jn 17,24)

Imádságból való ez a mondat. A hagyomány szerint Jézus könyörgése. A Fiú szava Atyjához magáról, de nem maga miatt. Közbenjáró imádság, igazi fõpapi fohász ez, szavait ismételjük, el-eltûnõdünk rajta, és szívünk mélyén hálásak vagyunk az értünk kimondott látásért.
Kik azok, akiket az Atya a Fiúnak adott? Azok, akiket tanítványául elhívott, vagy azok, akik személyes megszólítás nélkül is, érzékennyé tett szívvel és lélekkel eredtek nyomába, szemtanúivá válva csodáknak és botrányoknak? Azok, akik ezt magukról vallják, vagy azok, akikrõl mások mondják: ez az ember Jézushoz tartozik, az õ tanítványa? Elegendõ azt tudnunk, hogy voltak és vannak olyanok, akiket Jézus mint neki adottakat tart számon. Õk az övéi, de nem a birtoklás értelmében. Jézus nem "féltékenyen szeretõ" Fia Atyjának, aki bárkire is tulajdonaként tekintene. Nem béres, de nem is gazda, hanem pásztor akar lenni, aki a reá bízott nyájat õrzi és terelgeti, nem haszonért, de nem is kárára, hanem mert szükségük van rá. Csak az tartozik hozzá, akinek valóban õ kell. Lehet vámszedõ és lehet jámbor írástudó, halász, ács vagy katona. (Vagy örömlány, aki tudja, hogy az õt birtokba vevõ számára a vágy tárgya nem õ, és a boldogság nem az, amit a vele való viszony ígér, hanem az, hogy dologiasítható, s a másik akár hatalomban lévõnek is vélheti magát). Valamiképpen lator mind. Mind más, de egy se ment, mind dicsõséget vágyik, osztályrészük mégis a verejtékkel végzett munka, a lekésettség és a szégyen. Izrael lúzerjei õk. Velük akar Jézus együtt lenni. Nem a zsinagóga érdekli, és - legkésõbb Luther óta tudhatjuk - nem is az egyház, hanem a senkik, akik mégsem mondanak le az ember "szépbe szõtt hitérõl", s nem tágítanak Jézustól. Nekik akarja megmutatni dicsõségét. Magyarán: azt, aki õ. Önmagát. Az igazi tudás nem az, amit mások mondanak rólunk, s érthetjük magunkat bárkinél jobban, ez az ismeret is töredékes. Egyedül az Isten az, aki színrõl színre lát minket, mert már a világ kezdete elõtt szeretett. Csak Jézust? Vagy engem is? Engem is - miatta.