Jób ekkor megszólalt, és így felelt az Úrnak: Bizony, könnyelmû voltam! Mit felelhetnék neked? Kezemet a számra teszem. (Jób 40,3-4)

Uram, taníts minket imádkozni! (Lk 11,1b)

Olvasmányok: 1Kor 4,9-16 és Róm 16,17-27

Április 21.

"Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá tanítványa: Uram, taníts minket imádkozni, ahogy János is tanította tanítványait!" (Lk 11,1)

A kommunikáció olyan kiváltsága az élõlényeknek és fõként az embernek, amelynek a fontosságát egyre inkább érezzük. Társadalmunkban naponként megéljük, mennyire meghatározó, hogy mit és milyen módón fogalmazunk meg - mert a hatást, a lehetséges választ vagy a következményeket erõsen befolyásoló tényezõ kommunikációnk minõsége.
Vannak technikák, amelyeket elsajátíthatunk azért, hogy felelõsen éljünk a szavainkkal, megértsük és tudatosítsuk azt, hogy milyen súlya lehet a kimondott mondatoknak és azok stílusának. Mindez nemcsak abban segít, hogy szabatosan mondjuk el mondanivalónkat, hanem abban is, hogy megértsük a nekünk szóló üzenetet.
Keresztény emberként az imádságra gyakran mégsem úgy gondolunk, mint olyasvalamire, ami tanulható. Isten látja a szívünk mélységeit, ért minket. "Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram" - írja a zsoltáros (139,4), és mi is így gondolkodunk.
Azt is tudjuk, hogy imádságunk nem pusztán kommunikáció; meghatározza egy lelkület, sõt a Lélek, aki imádságra indít.
Mégis szükségünk van arra, hogy megtanuljunk imádkozni. Nem azért, mintha manipulálni akarnánk azt, akit megszólítunk, vagy éppen azokat, akik hallják az imát. Nem is azért, mintha egy imádságot jó és rossz kategóriák szerint lehetne besorolni. Mégis megszülethet bennünk a vágy, majd pedig a döntés, hogy meg szeretnénk tanulni az imádság módját és átvenni a lelkületét - nem mástól, mint magától Jézustól. Nem gondolom, hogy a tanítványok ne lettek volna imádkozó emberek. De valamit mégis megéreztek abból, ahogyan hallották és látták Jézus és Keresztelõ János "imagyakorlatát", és ez vonzóvá és követendõvé vált számukra. Meg akarták élni azt a helyzetet, azt a bensõséges viszonyt Istennel, amelynek tanúivá váltak. Így született meg a kérés: "Taníts minket imádkozni!" A kérés következményeként pedig megkaphattuk a mindennapi imaéletünket meghatározó és imádságaink "mintájául" szolgáló "Úrtól tanult imádságot".
A tanítványok kérése ma is aktuális, és a Mester ma is megszólítható. Odafordulhatunk hozzá, mindennel, ami csak a szívünkön van, és a kéréssel is: taníts minket imádkozni!
Lehet, hogy ma épp arra lenne szükségünk, hogy megújuljon az imaéletünk - valóban "élet legyen benne".
Ezen a napon hálával gondolhatunk azokra is, akik elõször kulcsolták a kezeinket imára. Akiknek hite és imádságos élete példává lehetett számunkra. Azokra, akik értünk imádkoztak, vagy teszik ezt ma is. Mindezek után pedig feltehetjük magunknak a kérdést: mi is megtanítottuk a mieinket arra, hogy hogyan "kommunikálhatnak" az élõ Istennel? Soha nem késõ elhatároznunk azt, hogy szeretnénk megújulni, lélekben és imaéletünkben is. Soha nem késõ megtanítani a mieinket az imádság kiváltságára. Isten adja nekünk Szentlelkét ehhez!

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.