Halljátok, királyok, figyeljetek, fejedelmek! Én most az Úrnak éneket mondok, zsoltárt zengek az Úrnak, Izráel Istenének. (Bír 5,3)

Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent, a foglyok pedig hallgatták õket. (ApCsel 16,25)

Olvasmányok: 1Pt 1,22-25 és Róm 15,1-6

Április 15.

"Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent. A foglyok pedig hallgatták õket." (ApCsel 16,25)

Pálékat, miután nyilvánosan letépték a ruhájukat és megbotozták õket, börtönbe vetik. A belsõ, fokozottan õrzött cella mélységében és sötétségében ülnek. A börtönõr a lábukat még kalodába is zárta. Felszaggatott háttal, sajgó tagokkal, megalázva, még a többi rab számára is elrettentõ módon megbüntetve. Ekkor azonban történik valami. Valami egészen más, mint amit várnának rabok, börtönõrök. Az ima, az Istent dicsõítõ ének valami nagyot nyit ezen a döbbenetes bezártságon.
Új szolgálati helyemre készülve testvér-gyülekezeti kollégámtól búcsúzkodtam Hollandiában. A hazautazásom elõestéjén megkért, hogy menjek be vele a templomba, mert szeretne velem és értem imádkozni. Letérdeltünk a sötét templomban az oltár elõtt. Most is emlékszem, hogy miközben vártam a búcsúzást kísérõ imádsága szavait, arra gondoltam, hogy én most mennyi mindentõl búcsúzom, hogy ezentúl már sok minden nem lesz olyan, mint korábban volt. Kapcsolatok bomlanak majd fel, fontos tervek nem teljesülnek. Új emberként egy teljesen újban kell tapogatóznom. Az imakezdõ énekünk alatt egyszer csak megérkezett az ottani imacsoport. Letérdeltek mellénk, körénk, és átfogtuk egymás vállát. Az ima nem rólam, nem a búcsúról szólt. Hálaadás volt Jézusért, Isten szeretetéért, a világért. A lehetõségért, hogy nem az emberi megkötözöttségünké az utolsó szó. Döbbenten éreztem magamon, hogy szó sincs már bennem búcsúzásról, emlékek felidézésérõl. Fontosak ezek persze, az átélt élményeket, a megélt kapcsolatokat máig hordozom. Mégis többrõl van szó. Az istenkapcsolat kötelékeket feloldó, minden zártságot megnyitó, mindennek értelmet adó erõ. Ma már nem búcsúzom senkitõl, a szívemben úgyis mindenkim ott van. Azért imádkozom, hogy Krisztus éljen bennem örökké.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.