Ne csapjátok be a honfitársaitokat! Féld Istenedet! (3Móz 25,17)

Semmit ne tegyetek önzésbõl, se hiú dicsõségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál. (Fil 2,3)

Olvasmányok: Ézs 42,10-16 és Róm 14,1-12

Április 13.

"Semmit ne tegyetek önzésbõl, se hiú dicsõségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál." (Fil 2,3)

Sokszor magad sem tudod, hogy mi motivál, mi mozgat. Tetteink mozgatórugóját ritkán szoktuk elemezni. Napunk percei pörögnek, és nagy rutinnal éljük az életünket. De ha megállunk egy-egy csendes percre, és megvizsgáljuk magunkat, akkor döbbenünk rá, hogy mennyi önzés, szeretetlenség vagy éppen az elismerésért való küzdelem van a tetteinkben. Néha kristálytisztán rajzolódik ki a motiváció: anyagi haszonért, a karrierem építéséért teszem dolgaimat. Máskor árnyaltabb a kép. A szeretet cselekedeteinek külsõségeiben is az az önzés lehet, hogy elismerjenek, és több szeretetet kapjak. Nem véletlen tehát, hogy az apostol olyan nagy nyomatékkal beszél arról az indulatról, lelkületrõl, amely Krisztusban is megvolt.
Nem parancsot ad, és nem illemtanórát tart, hogy mit tegyünk és mit ne tegyünk, hanem Krisztusra mutatva tárja elénk azt: az az indulat, amely Jézus Krisztusban is megvolt, lehet (vagy lehetne) a Krisztust követõk motivációja is!
Ha magamat különbnek tartom másoknál, akkor elõbb vagy utóbb igen magányos leszek. Mert ha én jobb vagyok, mint más, akkor lenézhetem, akkor nem kell vele közösséget vállalni. De ez nem jó irány. Az elmagányosodás forrása.
A szeretet teljessége abban van, hogy nem magamat tartom különbnek, mindenkinél jobbnak, hanem a másikat, akit mellém rendelt az Isten. S ebbõl fakad az, hogy életem értelme lesz: miként tudok szeretetet közvetíteni, adni és sugározni magamból.
Újra és újra ráeszmélhetünk, hogy a Krisztustól kapott példa és a bocsánatából és irgalmából fakadó erõ lehet az, ami életünket úgy formálja, hogy az énközpontú gondolkodást felváltsa az, ami másokkal összekapcsol. Az adni tudó szeretet, a felsegítõ irgalom és a hordozó áldozat.
Sánta Károly énekszövege szépen fejezi ki ezt ki: "Testvéreim javáért / Fáradnom, küzdenem / Adj erõt, örök Isten, / Én édes Istenem, / Hogy tövises pályámon / Ragyogjon szeretet, / Mert aki boldogít mást, / Boldog csak az lehet!" (EÉ 455,1)

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.