Amikor Jákób fölébredt álmából, ezt mondta: ... Milyen félelmetes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja. (1Móz 28,16-17)

Hang hallatszott a felhõbõl: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, õt hallgassátok! Amikor a tanítványok ezt meghallották, arcra borultak, és nagy félelem fogta el õket. Ekkor Jézus odament, megérintette õket, és így szólt hozzájuk: Keljetek fel, és ne féljetek! (Mt 17,5b-7)

Olvasmányok: Zsid 9,11-15 és Mt 26,31-35

Március 25.

"Hang hallatszott a felhõbõl: >>Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!<< Ekkor Jézus odament, megérintette õket, és így szólt hozzájuk: >>Keljetek fel, és ne féljetek!<<" (Mt 17,5-7)

Bár a Cserhát lábánál nõttem fel, és a szobánk ablakából is egy kis domboldalra láttam, mégis mindig vonzott a magas hegycsúcsok sokszor felhõk fedte magassága. A hegytetõkön a tisztánlátás lehetõsége adathat meg az ember számára.
Csend és béke honol a hegycsúcson. Csuda dolog körbetekinteni és messzire tekinteni úgy, hogy semmi sem korlátoz a látásban.
A mai textusunkban is egy hegycsúcson megélt csoda elevenedik meg. A menny érkezett valóságosan a földre.
Amikor a gyermek nem tudja szavakba önteni életének egy élményét, hogy mit is érez a szívében, akkor csupán ennyit mond: Jó volt!
A tanítványok között Péter is a fölre szállt mennyországban tudhatta magukat, és ennyit tudott csak mondani: "Uram! Jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, készítek itt három sátrat..."
A "jó érzés" mellett félelem is megszállta a tanítványok szívét az Atya kijelentésekor. Nem tudtak mit kezdeni Isten hallható közelségével. Csak a félelem maradt számukra.
Isten szentségének közelségét a bûnös ember nem tudja elhordozni. Ahhoz valaminek történnie kell az ember életében, hogy a mennyek országában "jól" érezzük magunkat. A félelemtõl csak az Úr Jézus tud megszabadítani, aki a híd és a kapcsolat a menny és a föld, illetve az ember és az Atya között.
Jézus nem akar a hegyen maradni, mivel küldetése van reszketõ tanítványai felé is. Be kell teljesítenie mindazokat a próféciákat, amelyek a szenvedõ szolgáról, Isten Bárányáról szólnak. Jézus lemegy a hegyrõl, és elindul a kereszt áldozata felé. Elindul, hogy ne kelljen sem Péternek, se az akkori - és a mai - tanítványainak félelemben élniük.

"Keljetek fel, és ne féljetek!" Ez a biztatás azt is jelzi, hogy a további földi életükben sem kell egyedül menniük. Jézus vezeti õket minden körülmények között.

"Senkit sem láttak, csak Jézust egyedül." Milyen áldás volt ez életükben! Nem a gondok szûntek meg körülöttük, hanem Urukkal való közösségben tudhatták életüket.

A tanítványok vállalták, hogy otthagyják a hegyen tapasztalt örömet, és ezzel - még tudtukon kívül, de az Isten tervének részeként - beállnak abba a szolgálatba, amelyet Jézus készített el számukra megváltói mûvével.
Isten mindennapi megtérésre hív mindnyájunkat, hogy naponta megjárjuk vele az utat fel a hegyre. De mindennap le is kell mennünk a hegyrõl a feltámadott Krisztussal az emberek közé.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.