Eljön a sok nép, és ezt mondják: Jöjjetek, menjünk föl az Úr hegyére, Jákób Istenének házához! Tanítson minket útjaira, hogy az õ ösvényein járjunk. (Ézs 2,3)

Akkor eljönnek napkeletrõl és napnyugatról, északról és délrõl, és asztalhoz telepednek az Isten országában. (Lk 13,29)

Olvasmányok: Mk 10,35-45 és Zsid 5,7-9

Lekció:Jn 8,48-59 Zsid 9,11-15

Igehirdetési ige:1Móz 22,1-14

Március 22.

"Akkor eljönnek napkeletrõl és napnyugatról, északról és délrõl, és asztalhoz telepednek az Isten országában." (Lk 13,29)

"Ha hajót akarsz építeni, ne hívj össze embereket, hogy tervezzenek, szervezzék meg a munkát, hozzanak szerszámokat, vágjanak fát, hanem keltsd fel bennük a vágyat a nagy, végtelen tenger iránt." (Antoine de Saint-Exupéry)

Kétségtelen tény, hogy Isten sajátos módon avatkozik be az élet- és világszemléletünkbe az elhívott személyeivel. Nem engedi magát az általunk szabott feltételekhez és elvárásokhoz kötni. Vegyük példának az általunk lustának tartott emberek iránti ellenérzéseinket: nekik mi közük ehhez az egészhez? Nem is tettek semmi említésre méltót! Nem is ismerjük õket! Mit keresnek itt? Velünk?! Pedig már Bill Gates (amerikai üzletember, a Microsoft cég alapítója és tulajdonosa) is megmondta ifjúkorában, hogy: "Mindig egy lusta embert választok ki egy nehéz munkára. Mert õ talál egy könnyû utat az elvégzésére." Ehhez a véleményéhez nagyban hozzájárulhatott a szeretett reformátorunk, dr. Luther Márton által is nagyra tartott "józan paraszti ész". Ahogy a Szentírás mondja: "Az ura pedig megdicsérte a hamis sáfárt, hogy okosan cselekedett, mert e világ fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság fiai." (Lk 16,8) Tehát a lakomára vezetõ Úton mindenki számít, és ehhez a közös utazáshoz nagyon nagy alázat kell. Folytassuk tovább spirituális utunkat. Képzelõerõnket segítségül hívva nyissuk ki a kézhez kapott meghívót, és nézzük meg a meghívottak listáját. Elsõ döbbenetünkben azt kérdezzük: hogy kerülnek rá "ezek", akikre nem is számítottunk? Második meglepetésünkben észrevesszük, hogy nincsenek rajta "õk", akiket vártunk. Az utolsó megrázó felismerés, hogy "mi" rajta vagyunk. Így indul és így kezdõdik a hajóépítés, azon az úton, ahol meg kell érkezzünk mindannyian napkeletrõl és napnyugatról, északról és délrõl az Isten által kegyelmesen megnyitott lakomára minden néppel együtt. Az üdvösség elvont kifejezése helyett Jézus a mennyek országáról beszél a példázatban. A mennyek országát menyegzõi lakomához hasonlítja, amelyen a résztvevõk arra kaptak hívást, hogy ízleljék meg a mindent felülmúló javakat. A lakoma az ünnep, az öröm és az ujjongás ideje. A Babette lakomája címû dán film (Ferenc pápa egyik legkedvesebb filmje) rendkívül érzékletesen mutatja be ennek a példázatnak a mondanivalóját és lényegét. Még egy rejtettebb üzenet is jelen van. A valódi ünneplésben megszûnik az ember idõérzékelése. Mindannyian jól ismerhetjük és talán már át is élhettük ezt az élményt. Az örökkévalóság ilyen boldog idõtlenségben fog telni, amikor megérkezünk és letelepedünk Isten asztalához.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.