Boáz ezt mondta Ruthnak: [Az Úr] szárnyai alá jöttél oltalmat keresni. (Ruth 2,12)

Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. (Ef 2,19)

Olvasmányok: Zak 7,2-13 és Róm 3,27-31

Február 19.

"Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek." (Ef 2,19)

Sokszor van az az érzésünk, hogy idegenként, jövevényként kell élnünk ebben a világban. Hogy valami miatt nem találjuk a helyünket, mert nagyon kicsik és kiszolgáltatottak vagyunk. Idegenek és jövevények, valahonnan kitaszítottak. És közelebbrõl szemügyre véve az ember történetét, úgy tûnik, mintha minden egyes cselekedetünk arra irányulna, hogy ezt a furcsa érzést leküzdjük, hogy újra eljussunk arra a biztonságot nyújtó és védelmet adó helyre, amely valaha a miénk volt. Ezért építünk házakat és templomokat, ezért készítünk autókat és repülõgépeket, ezért vesszük körül magunkat olyan sokféle szemfényvesztõ dologgal. És ugyanezt a kiszolgáltatottságot éljük át minden egyes gyermek születésénél is. Az emberi élet bizonyos szemszögbõl nézve egy nagy kaland, amelynek végén reménység szerint megérkezünk oda, ahol igazából lennünk kellene.
Pál apostol nem a távoli, szinte elérhetetlen jövõrõl beszél nekünk, hanem a kézzelfogható jelenrõl: nem vagytok többé idegenek és jövevények. Vagyis úgy tûnik, hogy az õ olvasatában "az emberi kaland", mindaz a sok erõfeszítés, amit rövid földi életünk során megteszünk, felesleges. Felesleges minden olyan törekvésünk, ami visszavisz bennünket a biztonságot nyújtó fedezékek mögé, oda, ahol nem bánthat minket semmi és senki, és ahol nem kitaszítottak, hanem befogadottak vagyunk. Ezzel a látszólag hiábavaló küszködéssel szemben vajon honnan ered az apostol magabiztossága? Mélyen gyökerezik abban a hitében, hogy az Isten nem hagyta magára ezt a világot. Annak ellenére sem, hogy saját kezével csukta be a hátunk mögött az Éden kapuját. Krisztusban azonban új esélyt adott, és újra megnyitotta számunkra a szabadság kapuját. Nem hagyott magunkra, sõt az õ házának népévé tett minket. Teljes jogú polgárokká az õ szent országában.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.