Isten mond-e olyat, amit meg ne tenne, ígér-e olyat, amit nem teljesít? (4Móz 23,19b)

Mert valahány ígérete van Istennek, azokra Jézus Krisztusban van az igen, és ezért általa van az ámen is, az Isten dicsõségére általunk. (2Kor 1,20)

Olvasmányok: 1Krón 29,9-18 és 2Krón 28,16-27

Szeptember 25.
"De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az õ szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy õk is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. Én azt a dicsõséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: én õbennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted õket, ahogyan engem szerettél." (Jn 17,20-23)

Szakaszunk Jézus "fõpapi imádságának" része. Neki, mint fõpapnak, feladata volt, hogy Isten szavát továbbadja övéinek, ugyanakkor könyörögjön is népéért, akkori és késõbbi követõiért. Minden korszak keresztyénei magukról szólónak tudhatták ezeket a krisztusi szavakat. Azon felesleges tépelõdnünk, hogyan írták le ezt a szakaszt. Egy-egy csodája elõtt is hangosan imádkozott Jézus Atyjához. Imádságaival is tanította övéit. Szavai azon túl, hogy az Atyát szólítják meg, kinyilatkoztatás és üzenet a tanítványok számára.
Jézus az övéi egységéért imádkozott. Nagyon fontos ez az imatéma számunkra! Hiszen törések szabdalják darabokra Krisztus egyházát. S az egyháztörténelem számos esetben jegyzett fel szégyenteljes eseményeket, máglyákat és gályarabságot, kölcsönös kiátkozást, még vallásháborúkat is. Ezek miatt a tagadhatatlan tények miatt "káromolják az Isten népét a pogányok között" (Róm 2,24).
A keresztyénség nagy családjában szükséges egységünk mintája az Atya és a Fiú egysége. Kettejük kapcsolata minden összetartozás tökéletes példaképe és õsforrása. Más példát nem kell keresnünk, jobbat nem találnánk. Jézus tökéletesen jelentette ki az Atya akaratát. S jóllehet útja "lefelé" vezetett, otthagyta a mennyet, emberré lett, szinte otthontalan és földönfutó, tulajdon népe idegen testként vetette ki magából, ez a sors nem fordította õt Atyja ellen. Nyoma sem volt lázadásnak, dackorszaknak. Egyetlen esetben imádkozott a keserû pohárral kapcsolatban, ám akkor is belesimult az Atya akaratába.
Mintánk tehát Jézus és az Atya kapcsolata. Szándékuk és tetteik. Mindent egyeztettek, tökéletesen ismerték egymást, nem tettek semmit a másik ellen, csak a másikért és miértünk. Ez a forrása a magunk tetteinek, így kell élnünk társainkért, az egyik gyülekezetnek a másik közösségért. Soha ne tegyen az egyik felekezet a másik ellen! Adjon erõt és ösztönözzön erre minket az Atya és a Fiú egysége!

Uram!
Bocsásd meg, hogy a közel állókkal sem tudok mindig békében élni. Bocsásd meg türelmetlenségemet. Bocsásd meg, hogy választófalat építek közém s a szeretteim közé. Adj erõt a kölcsönös kiengesztelõdésre. Áldj meg példád erejével. Ámen.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.