Uram, ne haragudj ennyire, ne emlékezz örökké bûneinkre! Tekints le ránk: mindannyian a te néped vagyunk! (Ézs 64,8)

[Krisztus] eljött, és békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek. (Ef 2,17)

Olvasmányok: Jn 7,1-13 és 1Móz 13,1-18

Január 23.

És Krisztus eljött, és békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek. Ef 2,17

Az elkülönülés etnikai, vallási, erkölcsi, vagy bármi más alapon, nem csak a születõ keresztyénség idején volt ismerõs magatartás. Ma is az.
Minél erõsebb falakat vonunk magunk köré, a másik, a kívülálló annál ismeretlenebb, idegenebb, távolibb lesz. Az ismeretlent nem nehéz ellenfélnek, ellenségnek gondolnunk. Így tekintett a zsidóság az Isten nélkül élõ pogányokra. Csak meg ne kísértsen minket, Krisztust követõket a gondolat, hogy hasonló módon ellenséget lássunk a távoliakban, a nélküle élõkben!
Isten mindnyájunknak Atyja, hiszen Õ az élet forrása. Jézusban azért jött a földre, hogy emberközelivé legyen életet ajándékozó szeretete. Evangéliuma azért békességet szerzõ örömhír, mert mögötte, benne, általa maga Jézus küzd értünk. Õ életét adta a pogány római századosért éppúgy, mint a kivégzésében eltökélt zsidó fõpapokért, és hitükben megrendült, szétszéledt tanítványaiért. Így mondta el, hogy nem ellenségünk az Isten. Nincs az a távolság, amelybõl közel ne kerülhetnénk hozzá. Nem kell hát a Mennyei Atya és egymás ellenfeleiként élnünk.
Jézustól tudjuk, hogy az igazi ellenség nem a másik ember. Az igazi ellenség sajnos túl közel van hozzánk, bennünk lakik. Õ az örökös összekuszáló, értetlenséget és haragot szító, kételkedésbe és gyûlölködésbe hajszoló kísértõ. Elsõsorban vele folytatott küzdelmet Jézus egészen a kereszthalálig, gyõztesen. A Feltámadott hirdeti és meg is teremti közöttünk a békességet: az Atya közelébe von, gyermekévé és egymás testvéreivé formál minket.

"Légy közelebb hozzám, ahogy csak lehetsz, most és mindörökké: imádságom ez." (EÉ 169/3)

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.