Két tanítvány szomorúan, a pászka megünneplése után indult el Emmausba. E kis város közel volt Jeruzsálemhez. Hallották, hogy a kő nem volt a síron, hogy szeretett Mesterük holtteste eltűnt. Fájdalmas gondolataikba merülve nem figyeltek fel a hozzájuk csapódó idegenre. Kérdésein szinte megbotránkoztak, ki lehet, aki nem tudja az elmúlt napok eseményeit, amely teljesen romba döntötte vágyaikat? Szívük teljes fájdalmában mondták a kérdezőnek: „Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani az Izráelt." - Lukács ev. 24, 21.

S az idegen – aki maga a feltámadott Jézus volt, akit szomorúságuk és lelki fájdalmuk miatt meg sem ismertek, mit tett?  „És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, a mik ő felőle megírattak.” Talán sokan úgy gondolják, kemény dolog volt Jézustól, hogy azt mondta: „Óh balgatagok és rest szívűek mindazoknak elhívésére, a miket a próféták szóltak!”- pedig ez volt legnagyobb oka belső fájdalmuknak.

S mikor beértek Emmausba, Ő úgy tett, mintha tovább kívánna menni, de ők, akik Jézustól mindig a vendégszeretet példáját látták, - marasztalták: Maradj velünk, mert immár beestvéledik. Engedett a kérésnek, s mikor étkezni akartak, s mint vendégnek odaadták a kenyeret - szokása szerint mikor megáldotta - rögtön leesett a hályog a szemükről, de Ő eltűnt.  S ekkor tört fel szívükből az igazi öröm, boldogság: Igen, Jézus, a Mester biztosan, hogy Ő volt, „És felkelvén előlük azon órában visszatérének Jeruzsálbembe, és egybegyülve találák a tizenegyet és azokat, a kik velök valának. Kik ezt mondják vala: Feltámadott az Úr bizonnyal, és megjelent Simonnak.” - Luk. 24, 33-34.

Mily sokszor a mi szemünk látását elhomályosítja a saját szomorú gondolataink. Értem most akár lelki vonatkozásban, akár a fizikai betegséggel hozzám forduló betegekre is.
Lelki egészségünk érdekében, utánanézünk-e azoknak, hogy a drága Jézus, aki minden emberért áldozta életét, mit kíván MA tőlünk? Talán azt, hogy mi keblünkben is benne legyen az Atya akarata, szívből ahhoz igazítva hitéletünket?Szeretném e nagyon szép énekkel befejezniÖrömöm bemutatását:

El a követ! Jézus él!

Fekszik a sírkő alatt Jézus, Megváltóm!
Föltámadási nap, óh jöjj elő!
El a követ! Jézus él!
A halálból ím az Úr fölkél!
Jézus él! Az éj Őt vissza nem tartá,
Mert Ő a halál hatalmát megrontá!
Jézus él! Jézus él!
Hallelúja, Jézus él!

A sírt megpecsétlék, Jézus, Megváltóm!
A követ őrizték, Jézus, Uram!
A halált legyőzte Jézus, Megváltóm!
Hatalmát megtörte Jézus, Uram.
Diadal, diadal! Jézus Megváltóm!
Zengjük nagy hálával, Jézus Uram!